Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy ügyfeleinket segítsük.
Ezek a beszámolók segítenek nekünk, hogy még jobbak legyünk.
Az ekcémám az ammóniával szemben minimálisra csökkent a Marly Skin használatával, vagy sok esetben nem is jelentkezik egy “húzósabb” nap után sem. Már nem olyan gyakran használom a bőrgyógyász által felírt steroidos krémeket, a bőröm állapotának javulása miatt. Kollégáimnak is ajánlottam ezt a csodaszert, és elnyerte a tetszésüket.N. Hajnalka
Elfelejthetem a szteroidos krémeketfodrász
A Marly Skin az osztályos munkám során az állandó kézfertőtlenítés miatt bekövetkező kiszáradást és bőrfeszülést hatékonyan csökkentette. A kézfej bőrének berepedezését sikerült elkerülni. Köszönettel,M. Orsolya
Osztályos munka soránosztályvezető főnővér
A Marly Skin a teljesen kirepedt ujjaim végét bevonta, megvédte, de egyben gyógyította is. Akinek nagyon igénybe van véve a keze, használnia kéne! Köszönöm!S. Ildikó
Gyógyított is
A bőrvédő hab folyamatos használata mellett a bőr a kezemen nem száradt ki, nem repedezett be. Nem ráncosodott a bőröm. Otthoni használatra is kiválóan alkalmas, pl. hideg zsíroldó és egyéb vegyszerek használatánál.P. Istvánné
Nem ráncosodott a bőröm...háziasszony
A bőrvédő hab használatával megelőzhető volt a bőröm nagyfokú kiszáradása. Folyamatos használat mellett sokkal selymesebb lett a bőröm, a fertőtlenítő és a gyakori kézmosás okozta hámlást megszüntette, valamint a csuklómon lévő piros, aprópöttyös sáv sem jelent meg a műszakok után.Cs. Attiláné
Véd és gyógyítkórházi ápolónő
A Water-Jel égési kötszereket 2000 óta szakembereink megismerték, megszerették és jól beváltak. Minőségi kifogás a termékekkel szemben nem merült fel. A szállítási készség kifogástalan.Dr. Baksai István főigazgató főorvos
Minőség és elérhetőségHetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
Az Országos Mentőszolgálat hosszú évek óta megelégedéssel használja a Water-Jel égési kötszereket. A mentőállomások által eddig felhasznált kötszerek használhatóságáról a mentőállomások egybehangzóan pozitív visszajelzést adtak.Dr. Gorove László általános főigazgató-helyettes
Kötszerek a mentőknélOrszágos Mentőszolgálat
A konyhai munkák során a fiatalos, lendületes munkatempóból adódóan sok kisebb égési sérülés történik, melynek gyors és nagyon hatékony elsősegélynyújtó szereként a Water-Jel szinte minden éttermünk polcán megtalálható, 1998 óta.Poissonneau Zsuzsanna munkavédelmi vezető
Lendületes munkatempóMcDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft.
Ágyhoz kötött betegeknél a decubitusos sebnél alkalmaztuk a Marly Skin bőrvédő habot, melynek hatására megkezdődött a bőr szöveteinek sarjadása, majd a bőr hámosodása is, mivel inkontinens a beteg, nagyon előnyös a filmréteg képződés, ezzel megakadályoztuk a seb fertőzését, így rövidült a gyógyulási folyamat.Ápoló TEAM
A gyógyítás szolgálatábanKatolikus Szeretetszolgálat - Szent Klára Otthon
Az ELMŰ/ÉMÁSZ cégcsoport a Water-Jel termékcsaládot 1998 óta nagy megelégedéssel használja. A forgalmazó az igényeinkhez igazodva több alkalommal is vállalta egyedi egységcsomag összeállítását. A termékcsoport tapasztalataink szerint a gyártó cég által ajánlott feladatokra teljes mértékben megfelel.Donka Tibor Kv/Bt vezető
Igényekhez igazodva...ELMŰ / ÉMÁSZ